A pillanat szépsége abban rejlik,hogy elillan.

hahóó, lassan most már tényleg vége a nyárnak.. élem monoton hétköznapjaimat.. semmi újdonság, semmi kis csavar. ma elmentem vezetni, vagyis csak ki egy ilyen kopár puszta szerűségre, de nagyon büszke voltam magamra, 1o-ből 8-szor tuti elindítottam a kocsit.

lassan közeleg a szülinapom, és mára azt terveztem,hogy csinosítom a blogom, ami már 9o%-ban meg is történt,

majd megosztok egy számomra nagyon kedves verset, de a következő egy-két mondat azoknak fog kedvezni,akik szeretnek otthon barkácsolni, ügyködni és saját maguk elkészíteni dolgokat.

itt egy oldal, amire amúgy tegnap bukkantam rá, és szerintem fantasztik.

www.kesztitsdel.hu

aztán a beígért vers :

Lázár Ervin: A kék meg a sárga
Egyszer két festékpötty - egy kék meg egy sárga - egymás mellé esett a papírra. Egészen közel, a szélük összeért.
- Nem menne kicsit távolabb? - kérdezte ingerülten a Kék.
- Menjen maga - válaszolta a Sárga -, s különben is, talán köszönne! Ezzel hátat is fordított volna, mert a Kéket parasztos színnek tartotta - csak hát ez a festékpöttyöknél nehéz ügy, mert sem odébb meni, sem hátat fordítani nemigen tudnak.
- Még hogy én köszönjek? Egy Sárgának! - morgott fitymálóan a Kék, és bizonyára lebiggyesztette volna a szája szélét, ha lett volna neki
. - Talán csak nem azt akarja mondani, hogy nekem kellene előre köszönnöm?
- De azt. Ha nem látná, én a Kék vagyok!
- Engedje meg, hogy fölkacagjak - mondta gúnyosan a Sárga -, hiszen maga a legközönségesebb szín a világon, nem is lehet egy napon említeni velem... és legyen szíves, ne könyököljön az oldalamba
. - Először is maga könyököl az én oldalamba, másodszor pedig én színezem az eget, a tengert, a vizeket, a legszebb virágok kékek, és az emberi szemek közül is a kékek a legszebbek. Képzeljen el egy sárga szemű embert... brr... vagy sárga vizet! Egyáltalán, hogy mer megszólalni mellettem!
- Mindig tudtam, hogy nagyon közönséges, de hogy ennyire! Mégiscsak túlzás! Még hogy a kék virágok a legszebbek! Látott már maga kankalint? Meg őszi erdőt? Maga túl mohó. Beszínezi az egész eget meg a tengert, csupa kék mindenütt. Unalmas. Én mértéktartó vagyok, sohase válok unalmassá... Kérem, ez mégiscsak disznóság, most már egészen belém mászik... Árnyalatokban rejtőzöm, kis foltokban jelenek meg. S egyébként is, ha nem tudná, én az Okker családból származom.
- Okker?! Erre vág fel! Az is egy család? Az én őseim sokkal előkelőbbek, például sohasem lenne közülük senki olyan tolakodó, mint maga! Tudja meg, hogy én Ultramarin vagyok.
- Hah! - kezdte a replikát egy színészi felkiáltással a Sárga, akkor különben már rég összefolyt a két festékpötty, de nem volt ideje befejezni a mondatot, mert a kisfiú, akinek az ecsetjéről lehullottak, meglátta őket, és így szólt:
- Nicsak, milyen szép zöld pötty !