egyedül a padláson.. #saját#

csak az a borzasztó,hogy itt vagyok fent a padláson már jó ideje, és csak várom a csodát.
várom,hogy valaki olyan lépjen be,az ajtón akit a szívem,az eszem és mindenem elfogad. 
lehet,hogy téged várlak,lehet,hogy most csak téged fogadnálak el..és mi van ha te nem
jössz?mi van ha egy ideig senki nem fog feljönni? és majd ülök, és várok, és beporosodik az
egész padlás, előjönnek majd az egerek, mindenhol bogarak lesznek.. én meg még mindig
várni fogok, csak ülök itt egymagam..de jön majd egy kósza gondolat, és rájövök,hogy egy
választásom van. kitakarítom a padlást, és kitakarítom a szívem.. elfelejtem a rosszat,
elfelejtem,hogy miért is mentem fel a padlásra, és továbblépek. kinyitom az ablakot,
hagyom,hogy a friss levegő átjárja az egész teret. a szívemet, a lelkemet, az eszemet. nagy erőt veszek magamon, és kinyitom az ajtót, és kilépek rajta.magam mögött hagyom a
fájdalmat, a boldogtalanságot, a magányt. készen állok,arra,hogy újra kezdjek mindent.
és tudod mi lesz akkor ?ott fogsz állni az ajtó előtt, és mosolyogsz majd rám.. én meg majd
nézek bambán,hogy te? pont te? és igen, te fogsz ott állni, és akkor mosolyogni fogok, és
mosolyogni fog a szívem is.

becsukom az ajtót, és teljesen otthagyom a padlás bánatát.

már nem leszek magányos, mert ott van egy ember az életemben, akinek csak az az egyetlen
hibája, hogy félt bekopogtatni az ajtón.. hosszú egyedüllét, magány és egy szívtakarítás után, meg lesz minden amit eddig akartam, és ha bánat ér, rájövök,hogy mit kell csinálnom. de nem fog olyan hosszú ideig, tartani,mint ez a bánat, mert tudom,hogy mire is van valójában
szükségem.. (: