átélni olyat, amit kevés ember élhet át..
tisztán emlékszem, keddi nap volt. siettem haza az iskolából,hogy azért ne a hazafele úton töltsem az egész napom.. hazaértem, ettem és utána fel alá járkáltam a lakásban, azt se tudtam merre tegyem a lábaimat, azt se tudtam mit akarok csinálni.. 'najó elég.. ' -mondtam magamnak és felhúztam a cipőmet, felvettem egy pulcsit és szépen lelifteztem a földszintig, majd kitártam az ajtót és éreztem a meleget, a boldogságot, az igazi tavaszi illatokat.. mentem előre, bolyongtam, mint valami kisgyerek. egy félig meddig üres területre keveredtem, ahol betonutak voltak, de mellette egy nagyon szép óriási zöld gyep fogadott.
nagyon sok helyen jártam már a városban, és mindenféle eldugott helyett majdnem ismertem, de ezt pont nem.. leheveredtem oda, oda mindennek a közepébe és beleszippantottam a levegőbe. éreztem a tisztaságot, a csendet és a nyugalmat. furcsa volt, mert körülöttem nem volt senki, de mögöttem hallottam a nagyváros élet zajait, amikor a gyerekek kiabálnak a játszótéren,vagy otthon az anyuka épp kiabál,hogy a kislánya megint a konyhában rohangál, mikor semmi keresnivalója odabent. amikor minden szomszédos házból a kutyák megugatják az embereket, amikor az autósok azt hiszik, hogy ők a világ legfontosabb emberei és minden járókelőre rádudálnak, olykor ki is szólnak neki,hogy 'menjél már.. az idő pénz'.
hallottam az egyedül sétáló nénik gondolatait, a gyerekek aznapi tervét, és éreztem az emberek feszültségét.éreztem minden bánatot, minden fájdalmat az emberekben.. egyszerűen csak kikapcsoltam magamat, és feltűnés nélkül csak magam akartam lenni..ott akartam hagyni magam mögött a saját gondjaimat, a saját érzéseimet. valahogy, ahogy éreztem a többi ember súlyát nem éreztem annyira nagy tehernek,mint az enyéimet.. becsuktam a szemem, és hagytam,hogy süssön rám a nap. a délutáni széllel jött valami új, és pompás illat.. ez nem csak a nyári eső illata volt.. ez egy pozitív energiával teli illat volt.. mély levegőt vettem, felálltam és az ég felé nyújtottam a kezem.. aztán, abban a pillanatban -mintha én irányítottam volna a dolgokat magam körül - hozzáért az arcomhoz, egy vízcsepp, aztán a kezemhez, és lassan az egész arcomon éreztem a záport.. egyedül voltam még mindig, a gondolatok csak úgy cikáztak a fejemben, de az eső elmosott mindent..olyan volt,mintha ott állnál mellettem, és fognád a kezem, és együtt örülnénk a gondtalan életnek..de mikor kinyitottam a szemem, te nem voltál ott. egyedül álltam társ nélkül,de ez sem volt rossz érzés..nem mindennapi érzés volt, hogy örültem annak,hogy egyedül vagyok..de akkor, azon a napon jó érzés volt.
az eső csak szakadt, árasztva finom illatát. leültem a fűbe és csak meredtem előre..
hátranézem és megláttam,ahogyan az emberek sietnek, kapkodnak minden egyes percük után.elsöprő dolognak tartottam, hogy nem kell sietnem,hogy nem kell megküzdenem a mosolyokért, a boldog pillanatokért, mert ott a fűben mindent tisztára mosott bennem az eső.. kimosta a rossz gondolatokat, a kellemetlen perceket, az álmatlan éjszakákat, a szörnyű hosszúnak tűnő egy évemet..
ilyen pillanatokat az ember kevésszer élhet át. boldog de egyedül van. mosolyog, pedig senki sem látja, nem siet, sőt a dolgokat is kitudja várni.. él, pedig sokszor nem lenne hozzá kedve..
azon a napon eldöntöttem,hogy ha rossz dolog ér, és fájni fog a szívem, nem roskadok magamba, hanem felhúzom a cipőm és elindulok.. mindegy,hogy hova vezet az utam, de bízni fogok a soromban..
nagyon sok helyen jártam már a városban, és mindenféle eldugott helyett majdnem ismertem, de ezt pont nem.. leheveredtem oda, oda mindennek a közepébe és beleszippantottam a levegőbe. éreztem a tisztaságot, a csendet és a nyugalmat. furcsa volt, mert körülöttem nem volt senki, de mögöttem hallottam a nagyváros élet zajait, amikor a gyerekek kiabálnak a játszótéren,vagy otthon az anyuka épp kiabál,hogy a kislánya megint a konyhában rohangál, mikor semmi keresnivalója odabent. amikor minden szomszédos házból a kutyák megugatják az embereket, amikor az autósok azt hiszik, hogy ők a világ legfontosabb emberei és minden járókelőre rádudálnak, olykor ki is szólnak neki,hogy 'menjél már.. az idő pénz'.
hallottam az egyedül sétáló nénik gondolatait, a gyerekek aznapi tervét, és éreztem az emberek feszültségét.éreztem minden bánatot, minden fájdalmat az emberekben.. egyszerűen csak kikapcsoltam magamat, és feltűnés nélkül csak magam akartam lenni..ott akartam hagyni magam mögött a saját gondjaimat, a saját érzéseimet. valahogy, ahogy éreztem a többi ember súlyát nem éreztem annyira nagy tehernek,mint az enyéimet.. becsuktam a szemem, és hagytam,hogy süssön rám a nap. a délutáni széllel jött valami új, és pompás illat.. ez nem csak a nyári eső illata volt.. ez egy pozitív energiával teli illat volt.. mély levegőt vettem, felálltam és az ég felé nyújtottam a kezem.. aztán, abban a pillanatban -mintha én irányítottam volna a dolgokat magam körül - hozzáért az arcomhoz, egy vízcsepp, aztán a kezemhez, és lassan az egész arcomon éreztem a záport.. egyedül voltam még mindig, a gondolatok csak úgy cikáztak a fejemben, de az eső elmosott mindent..olyan volt,mintha ott állnál mellettem, és fognád a kezem, és együtt örülnénk a gondtalan életnek..de mikor kinyitottam a szemem, te nem voltál ott. egyedül álltam társ nélkül,de ez sem volt rossz érzés..nem mindennapi érzés volt, hogy örültem annak,hogy egyedül vagyok..de akkor, azon a napon jó érzés volt.
az eső csak szakadt, árasztva finom illatát. leültem a fűbe és csak meredtem előre..
hátranézem és megláttam,ahogyan az emberek sietnek, kapkodnak minden egyes percük után.elsöprő dolognak tartottam, hogy nem kell sietnem,hogy nem kell megküzdenem a mosolyokért, a boldog pillanatokért, mert ott a fűben mindent tisztára mosott bennem az eső.. kimosta a rossz gondolatokat, a kellemetlen perceket, az álmatlan éjszakákat, a szörnyű hosszúnak tűnő egy évemet..
ilyen pillanatokat az ember kevésszer élhet át. boldog de egyedül van. mosolyog, pedig senki sem látja, nem siet, sőt a dolgokat is kitudja várni.. él, pedig sokszor nem lenne hozzá kedve..
azon a napon eldöntöttem,hogy ha rossz dolog ér, és fájni fog a szívem, nem roskadok magamba, hanem felhúzom a cipőm és elindulok.. mindegy,hogy hova vezet az utam, de bízni fogok a soromban..
Megjegyzések
Megjegyzés küldése