Szeretlek

Hosszú tinta zöld színű szára volt. Ezen a száron, egy még ki nem nyíló virág nyílott. Egy mező közepén talált rá, ahol ezen az egy gyenge szálon kívül ezer és ezer hajtás várta még minden reggel a felkelő napot.
Mégis , egy nyári délutánon leszakították őt, és abban a pillanatban elvesztette erejét , és talán ha nem tépték volna le , még a földre is hullt volna a fájdalomtól. A halála előtt egy pillanattal viszont valami furcsát érzett a szívében. Érezte , hogy valami fontos úton indul el , és tudta , hogy nagyobb kalandok várják annál , mintsem a mezőn várja minden délben a tűző nap sugarait , és aludjon el minden nap a lenge tavaszias szélre.
Egy virág, ami egykor élt, és most elvesztette a világát. 
Egy hosszú barna hajú lány talált rá. Gondolkodás nélkül letépte , és futott tovább a mezőn , miközben a kezében szorongatta. 
Mikor elfáradt, lepihent egy közeli fa tövében , kinyújtotta a kezét , és boldogan nézegette ami még a virágból megmaradt. Játszani támadt kedve , így hát elkezdte tépkedni a növény szirmait. Az első szirom  még nevet is kapott. 'Szeret' lett a neve. Ez lesz a kezdet, mert mindennek ez a központja - gondolta. Ez az első nap , amikor még lelkesen , és buzgón akarjuk a mindent elsöprő szeretetet.
Aztán mosolyától megfosztva jött a következő szirom. Ez lett a második szirom, az az a második nap. Nem szeret, hallatszott egy megtört sóhajban. Majd egy újabb reménysugár villant meg az orra előtt, és letépte a következő szirmot is. Ennek ismerős tapintása volt, mintha találkozott volna már vele. Mint azon a napon, az első napon.Így hát ennek a sziromnak is a 'szeret' nevet adta. Majd kutyaugatást követően eljött a harmadik nap. Első pillanatban már fájdalmas nap volt , sajnos ez is ismerős volt, ezért ismét eljött a 'nemszeret.' Nem meglepő. Nem sokáig marad a kezemben a boldogság kék madara. - gondolta a lány.
Teltek múltak a percek , és ahogy fogyott az idő , kezdett elhomályosodni a lány önbizalma , és minél több  szirmot tépett le , annál több 'nem szeret' nevűt kellett a földre dobnia.
Majd aztán végül egy szirom maradt.
Az utolsó szirom előtt egy ' szeret ' hallatszott ' örömteli mosolygással a mezőn. Amikor a lány észrevette , hogy már csak egy szirom maradt , elkeseredetten állt saját árnyéka előtt , és nem merte letépni az utolsó szirmot. 
valamiért már nem volt kedve játszani , és legszívesebben visszaragasztotta volna a virágot oda, ahonnan kitépte. 
Majd lehunyta a szemét , mély levegőt vett , és a mezőbe kiáltotta : ' nem szeret ' , eldobta a virág szárát és elfutott. Futott addig ameddig bírt, hazáig. 
Azon a napon megígérte , hogy soha többet nem szakít le egy virágot sem arról  a mezőről. 
Évek teltek el , és a mezőn játszadozó kislányból érett , felnőtt nő lett.
Elköltözött otthonról , férjhez ment , és született egy kislánya. Nem utolsó sorban , virágkötő lett.
Egy napon úgy gondolta , hazalátogat a szüleihez , és kinéz a mezőre. Így is tette. Most már nem gyermekmódon futott végig rajta, hanem szépen lassan végig sétált a virágok mellett. 
Messziről meglátta azt a fát , ami alatt régen annyit heverészett. Közelebb ment, majd még közelebb. Nem tűnt már olyan óriásinak , mint kislány korában. Körbejárta a fát, majd leheveredett mellé. Behunyta a szemét , és élvezte a tavaszias szellő ismerős, frissítő melegét. Órákkal később, amikor kinyitotta a szemét, egy gyönyörű szép virágbokrot vett észre maga előtt. Óriási bokor volt, amin óriási szebbnél szebb virágok díszelegtek. 
Egy furcsa dolog azonban nem hagyta nyugodni. A bokornak egyetlen egy szára volt. Egy vékony , de hosszú  szár. Majd eszébe jutott , hogy kiskorában pont itt játszott, azzal a letépett virággal. Eszébe jutott , amikor szeret, nem szeretet játszott a fa tövében.
Elmosolyodott. És megértette. Évekkel ezelőtt , eldobta a növény szárát , és elfutott onnan. 
Rájött , hogy ez a szár ugyanaz a szár volt. Amikor a földre dobta bizonyos, hogy új erőt kapott, és kihajtotta a saját maga világát. 
És ekkor behunyt szemmel mosolyogva állt a lány a fa tövében, és csak annyit mondott : 'Szeret'

L.K.