csöpögés, ömlengés, múltba visszaemlékezés, gyors leírás, és egyeztetés a szívem és az agyam között.

egyszer valaki, akinek megmutattam a blogom, elolvasott egy nagyon hosszú bejegyzést, és kérdezte utána,hogy ő nem találta magát benne, pedig abban az időszakban nagyon nagy érzelmi bombák voltunk egymás életében.
és igazából, most,hogy kiléptünk egymás életéből,és külön utakon járunk,most érzem idejét, hogy írjak róla. Rólad. Sokat gondolkodtam,hogy nekem az élet miért nem adott normális családot, gazdagságot, sok pénzt, menő kocsit, vagy éppen kacsalábon forgó palotát. Aztán rájöttem. Mert másfajta gazdagságot kaptam. Akikkel eddig keresztezett a sors, mindig kiteljesedtem érzelmileg. Aztán,amikor már nem volt dolgunk egymással, vagy már nem tudtam mit tanítani, vagy nem kaptam semmi "gondolkodnivalót" megszűnt a varázs. Mert kézzel nem fogható dolgokat kaptam, az élettől. Érzelmeket, gondolatokat, és olyan képességet,amire nem mindenki képes. Ezt Te tanítottad meg nekem. Emlékszem, amikor először megláttalak, tudtam,hogy nem az vagy,amit mutatsz, vagy mondasz. De megsúgom,hogy honnan jöttem rá, és mikor,hogy dolgunk lesz egymással. Amikor először a kezembe csúsztattad a kezed. Percekkel azután,hogy bemutatkoztunk egymásnak. Mondhattál bármit, tehettél bármit, tudtam,hogy nem az vagy. Tudtam,hogy nagyon magas falaid vannak, de azokat én képes vagy összetörni. És most le van rombolva minden körülötted. Ezekben a percekben biztos azon vagy,hogy építkezz. Gőzerővel próbálod visszaformálni magad. De megsúgom, nem fog menni. Valami olyan dolgot értünk el egymás életében,ami után nem leszel ugyanaz. Nem vagy már tiszta, mert éreztél. Akartad, nagyon akartad, de még nem tudod,hogy hogyan lehet párhuzamba hozni, azt amit a szíved akar. Nem tudtad még megfogalmazni magadnak sem,hogy mi az,amit akarsz, vagy érzel. És végszóként bocsánat,hogy ezeket nem mondtam el neked. Hogy nem figyelmeztettelek előre,hogy ezek után nem leszel már ugyanaz. Hogy nem mondtam köszönetet, azért,amit tőled kaptam. Tudod mi volt az? Egyszer meséltem neked,hogy jóval előtted, valaki mellett éreztem már azt,hogy révbe ért az életem. nem teljesen.. de már közeledek felé, és látom a horizontot. A te gyengeségeidből és félelmeidből megláttam,az oda vezető utat. Rájöttem,hogy most nem azt a korszakot élem,ahol nekem tanítanak. Ahol nekem adnak a férfiak. hanem,amikor én indíthatom őket el egy úton. És köszönöm,hogy erre rájöhettem. Nem volt sok időnk együtt, de épp elég ahhoz, hogy ha jól csináltam a dolgokat, és te elég merész vagy ahhoz,hogy élj a megélt leckékből, akkor elindulj te is egy úton. Érezni kell az életet, mert különben nem lesz belőlünk senki. Csak állunk majd a gyermekeink előtt, és nem tudunk nekik semmit sem adni, a pénzen és az otthonon kívül. Pedig meg kell őket tanítanunk szeretni. És ez hogyan menne másképp, minthogy mi is szeretjük magunkat, és szeretünk élni?

Merj elmerülni minden új érzelemben. És,amikor már azt érzed,hogy mindjárt megfulladsz, akkor fogod átlépni a saját határaidat. Akkor fogsz tudni, változni, körbe fogod sétálni saját magadat, és azt fogod mondani, hogy jé ezt így is lehet..?


Megjegyzések